A templomba járás tekintetében sem azonos az elmélet és a gyakorlat, és mindkettő fontos. A lelkésznek, papnak a prédikáció gyakorlat, de annak aki hallgatja, annak elmélet (hacsak nem merül ki a hit gyakorlása abban, hogy templomba jár). Ami ma történt velem, az jól példázza mindezt, de egyben meg is erősíti, hogy Isten velünk van és szól hozzánk.
Az elmélet
Ma délelőtt -többek közt- arról volt szó az istentiszteleten, hogy az embernek vannak feladatai, és lehetőségei, hogy ezeket megtegye. Sokszor csak egy lehetőség van, de van, amikor több lehetőség is adódik. Ha az ember elmulasztja, akkor marad a lelkiismeret furdalás, a bűntudat. Ez az érzés különösen akkor megrázó számunkra, ha egy közeli rokon vagy barát meghal, mielőtt megtettük volna, amit Isten, vele kapcsolatban ránk bízott. Bár sokszor nem vagyunk tudatában, hogy honnan a megbízás, és az is lehet, hogy egyszerűen csak egy látogatásról, egy telefonhívásról van szó, amit a másik iránti szeretetből elhatároztunk, vagy az illető kérése alapján megígértünk, aztán halogattunk, és végül a halogatásunk miatt nem kerülhetett rá sor. Kifutottunk az időnkből. Az ilyenkor érzett bűntudatra van magyarázat, hiszen ott áll a Bibliában: Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak. (Jakab 4.17). A bűntudat a bűn következménye, és csak úgy tud az ember megszabadulni tőle, ha megbánja bűnét és bocsánatot kér...
A gyakorlat
Hazafelé tartottam az istentiszteletről, amikor az egyik kereszteződésben látom, hogy egy autó áll a zebrán, úgy, hogy akik keresztbe akartak menni a kereszteződésben, teljesen elállta az útját. Áthaladtam a kereszteződésen, és gondoltam, megkérdezem, nem kell-e segíteni tolni. Kiszálltam a kocsiból és elindultam felé, de láttam, hogy akiknek az útjában állt, azok segítettek neki félretolni a kocsit. Visszaültem az autóba és indultam tovább, de nyugtalanított a gondolat, hogy nem kell-e még valamiben segítenem ennek az embernek. Talán lemerült az akksija... Eszembe jutott a délelőtti igehirdetés és az, hogy ha segítenem kell, és nem teszem, akkor lelkiismeret furdalásom lesz, és bűntudatom. Visszafordultam. Mire odaértem, már a kocsi mellett állt, kezében benzines kanna. Világossá vált, hogy kifogyott a benzin a kocsijából. Odamentem hozzá, és megkérdeztem, elvihetem-e a benzinkútig. Megköszönte, de mondta, hogy hazamenne inkább, mert otthonhagyta a pénzét.
Elvittem inkább a legközelebbi benzinkúthoz, és vettem négy liter benzint. Aztán visszavittem a kocsijához. Istenhívő volt ő is. Szégyelltem magam, hogy egyáltalán megfordult bennem a gondolat, hogy továbbmegyek, anélkül, hogy segítsek neki. De megtapasztaltam, hogy Isten szólt hozzám. Eszembe juttatta, a délelőtti Igét, nem hagyott nyugodni, amíg nem engedelmeskedtem.
